A Gyula Gyermekkorház intenzív osztályán viziteltünk

A Gyulai Gyermekkórház intenzív osztályán viziteltünk – Gyógyító Bohócdoktorok

gyogyitobohocdoktorok.hu Kórházi Mosolykommandója rendhagyó vizitet tartott a gyulai Pándy Kálmán Kórház Gyermekosztályán. Az elmúlt hetekben a facebook-on szerveződött egy gyűjtés, aminek köszönhetően több felajánlás is érkezett a Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány számlájára.

A nagy sikerű közösségi összefogásnak köszönhetően Alapítványunk ismét lehetőséget kapott arra, hogy újabb kórházi vizitre keljenek bohócdoktorai.

Hétköznapi emberként el sem hinnénk, hogy milyen jó hangulata lehet egy kórháznak! Ki gondolná, hogy a Gyulai Gyermekkórház falai között hangos nevetés hallatszik, és még a munkába álló ügyeletes Főorvos néni is velünk mosolyog! :)

Gyönyörű szép, napsütéses szerdán érkeztünk Gyulára. A kórházi váróban rögtön Roliba botlottunk, aki igazi nagyfiúként egyedül ült az óriási várótermi székben. Anyukája és apukája vele szemben, mi pedig mellé ültünk és azonnal elkápráztattuk. Onnantól kezdve nem a váróra és a nővér nénire figyelt, hanem ránk és a büszke anyukájára.

Ezután kórteremről-kórteremre járva látogattuk végig az egész Gyermekkórházat, hol lányos, hol fiús szobákba lépve. Mindenki ágya mellett igyekeztünk a lehető legtöbb időt eltölteni.

Az intenzív osztályon aztán Timi és Beni várt. Intenzív osztályra lépni, ahol még ráadásul gyermekek is vannak, még tapasztalt orvosok számára is szívszorító feladat. Timit hamarosan közelgő születésnapja alkalmából is jó előre köszöntöttünk. Mint kiderült Timi apukája is bűvészkedik, így nem volt egyszerű a feladatunk új trükkökkel mosolyt csalni gyönyörű arcára. Mint később Gergő Bohócnak elárulta, azért lesz mit mesélnie otthon! :) Timi! Innen is Boldog 10. Születésnapot kívánunk Neked! <3

Intenzív osztályra lépni, ahol még ráadásul gyermekek is vannak, még tapasztalt orvosok számára is szívszorító feladat.

Osztályról-osztályra járva meglátogattuk szinte az összes kisbeteget. Senkit nem hagytunk mosoly és apró ajándékok nélkül. A vizitek végén az egész végig mosolygó, és jókedélyű (!) nővérek meginvitáltak Bennünket egy finom (és jó erős) kávéra. Csak ekkor vettük észre, hogy a szuper hangulatban mennyire elrepült az idő: kinn már besötétedett, mire nekiláttunk búcsúzkodni! A kórtermekből mosolyogva integető kis barátaink köszöntek el tőlünk, a nővérkék egy része pedig az ajtóig elkísért bennünket. Mindenképpen abban maradtunk, hogy hamarosan újra meglátogatjuk ezt a nagyon kedves intézményt!

Őszintén mondhatjuk, hogy minden kórteremből mosoly és nevetés vezetett ki minket. Ez egy nagyszerű érzés, és bár a nap végére mi is elfáradtunk, de mégis mindegyikünk azt érezte hogy rengeteg pozitív energiát kapott!

Köszönjük az orvosoknak, a nővéreknek és a takarító személyzetnek a kedves perceket és a vendéglátást.

Támogatásodat hálás köszönettel fogadja a Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány. A szervezetünk munkája az önzetlen támogatóink segítsége nélkül nem lenne ennyire sikeres. Jelenleg tevékenységünket önkéntes alapon végezzük, a vidéki kórházakat kölcsönautóval járjuk, miközben az üzemanyagköltséget összedobjuk. :)Amennyiben szeretnél nekünk segíteni, nagyon szívesen vesszük azt! :) Van, aki 500 Ft-tal, és van aki 5.000 Ft-tal támogatott minket, nekik hálásan köszönjük a segítségüket!

Az, hogy ezeket a sorokat most elolvashatod, nagyon nagy részben köszönhetjük a kedves támogatóinknak! Ki többel, ki kevesebbel segít, de nem győzzük hansúlyozni, hogy  “A kis segítség is számunkra Nagy segítség! ;)

Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány 

Adószám:18657573-2-06
Hivatalos bankszámlaszám (Raiffeisen Bank): 12067008-01528812-00100000

A Gyógyító Bohócdoktorok – Mert hatalmad van másokat boldoggá tenni.

Székhely: Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány
6721 Szeged, József Attila sgt. 24. 2/5.

A Gyógyító Bohócdoktorok várják kórházak, rendelőintézetek, intézmények felkéréseit! A Bohócdoktori Vizit egy zenés, látványos, interaktív és mosollyal, ajándékokkal teli másfél órát ad a gyermekeknek, akik ez idő alatt elfelejthetik a betegségek és a kezelések okozta fájdalmakat. Tevékenységünk természetesen díjmentes!

Figyelem! A Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány nevével az elmúlt időszakban több alkalommal megtévesztő módon visszaéltek. Szervezetünk elhatárolódik minden, a nevét megtévesztő módon felhasználó személyektől, és szervezetektől. A Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány Csapata KIZÁRÓLAG az alábbi csatornákon keresztül érhető el. A Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány nevével történő visszaélések jogi következményeket vonhatnak maguk után.

Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány Hivatalos Oldalai:

Telefon: Fődi Brigitta (aki a Legmosolygósabb Elnök díjjal tüntettünk ki) +36 20 919 7622